Irén T
Kétszer vásároltam eddig, és a második az "utolsó esély" volt. Pedig nagyon klassz a kínálat, ráadásul van pár dolog, ami csak itt kapható tudtommal. Mégsem tervezek többet jönni, mert rossz szájízem maradt mindkét vásárlás után. Első alkalommal nagyon csalódott voltam, hogy szándékom ellenére sem tudtam megnézni az akvákat. Hiába jeleztem, hogy előbb még nézelődnék, gyorsan összepakolták az állataimat, így sietnem kellett haza. Ráadásul nélkülem válaszották ki az egyedeket, és csak itthon vettem észre, hogy az egyik hal eléggé ortopéd alakú, egy csigaház vége meg le van törve. Az eladók sem voltak valami kedvesek. Második alkalommal már ragaszkodtam ahhoz, hogy a rendelés kikérése előtt körbenézhessek, és az állatokat is együtt válasszuk ki (az ezúttal amúgy nagyon rendes, kedves) eladóval. Másodszor is picit le volt törve a csigaház vége, de azt "legalább" én választottam a többi hasonló közül. Ez még önmagában nem is akkora baj, mert csak esztétikai probléma - viszont sajnos az egyik megvásárolt állat 2 nappal a hazahozás után meghalt, ami miatt vártam volna minimum annyit, hogy végigvesszük együtt, mi lehetett a gond - illetve jobb helyeken ilyen esetben még felajánlanak másik egyedet is. Sajnos azonban hiába jeleztem Önöknek, csak egy semmitmondó választ kaptam. Emiatt úgy döntöttem, hogy már nem vásárolok többé Önöknél, annak ellenére hogy a kiállítóterem valóban gyönyörű és a választék is a legjobbak között van.
1 year ago
Read Green Aqua Reviews
Green Aqua has a 4.9 average rating from 5,130 reviews

Start Your Free Trial Today

Send 400 review invitations for FREE!

Activate Your Account

Book your activation call by clicking the button below. Or call us now on +1 213-325-5109 . Book a Call

Alice, Customer Support

Start Your Free Trial